Varga Mihály elárulta, milyen autókat vesznek a nagycsaládosok az állami támogatásból

Varga Mihály elárulta, milyen autókat vesznek a nagycsaládosok az állami támogatásból

Varga Mihály pénzügyminiszter Facebook-bejegyzése szerint szeptember közepéig 12 814 kérvény érkezett a nagycsaládosok autóvásárlási programja keretében. Közel 700 szerződést már meg is kötöttek, ebből pedig látszik, milyen autók iránt nőtt meg leginkább a kereslet.

A nagycsaládosok autótámogatásával kapcsolatos legfőbb kritika az volt, hogy ez leginkább majd a gazdagok luxusautó-vásárlását fogja támogatni. A Varga Mihály által közzétett számokból kiderül, hogy a szabályozás valóban nem akadályozza meg a nyilvánvalóan nem rászorultsági alapon történő vásárlást, hiszen a listán Audi, Lexus, Volvo, BMW is szerepel. Ugyanakkor ezek a márkák csak mutatóba kerültek a listára, a szerződések domináns részét jóval kisebb értékű autókra kötötték.

70874987_10158717003428776_760754534799638528_n

Ahogyan az ábrán látszik, az autók több mint negyede Dacia, a négy legnépszerűbb márka részesedése pedig kétharmados. Ezek inkább az olcsóbb típusok között vannak. Korábbi vizsgálódásaink során azt állapítottuk meg, hogy a támogatási feltételeknek megfelelő autók közül a legalacsonyabb belépő ára a Dacia Lodgynak van, ezt követte a KIA Carens (ebből keveset adtak el eddig a programban), majd az Opel Combo, a Fiat Doblo és a Citroen két gyártmánya következett. A szintén népszerű Fordnak és Skodának viszont már vannak középkategóriás árú modelljeik is, ezeket már valószínűleg nem a szegény nagycsaládosok vették igénybe.

Természetesen a támogatás célzottságának megállapításához érdemes megvárni több szerződés megkötését.

Fotó: Pexels

Biztosítók