Térképen mutatja be az MNB, hol robbantak fel a lakásárak az országban

Térképen mutatja be az MNB, hol robbantak fel a lakásárak az országban

Magyarország egyes régiói között érdemi eltérések tapasztalhatók a lakásárak hosszú távú alakulását tekintve. Az MNB Lakáspiaci Jelentéséből kiderül, hogy az egyes régiókban mekkora árváltozás ment végbe az elmúlt 10 év során.

A hazai lakáspiaci folyamatokban rejlő jelentős területi eltéréseket jól tükrözi a városi lakásárak régiónkénti alakulása a 2008-as válság óta. Míg Budapesten a lakásárak szintje 2018 év végére több mint duplájára nőtt a 2008 végi szinthez képest, addig az ország egyik régiójában sem tapasztalható 50 százaléknál érdemben nagyobb lakásáremelkedés a városokban ugyan ezen az időtávon. A nyugat-magyarországi és dél-alföldi régiókban látható a legnagyobb drágulás a válság óta (+52% és +47%), míg a közép-dunántúli, közép-magyarországi és a dél-dunántúli régiókban rendre 42, 39 és 37 százalékkal tartózkodnak magasabban a lakásárak nominális értelemben 2008 év végéhez képest. A legalacsonyabb lakásár-emelkedés a városokat tekintve az észak-magyarországi régióban látható, ahol 2018 végén a lakásárak szintje még csak 8 százalékkal haladta meg a válság előtti értéket. 

Térképen mutatja be az MNB, hol robbantak fel a lakásárak az országban

A fenti ábra tíz év távlatában 2008-hoz viszonyítja az árakat, azonban fonts megjegyezni, hogy a 2008 utáni 5 évben bekövetkezett árcsökkenés során típus és elhelyezkedés függvényében még mintegy 20-30 százalékkal mentek lejjebb az árak. 2013 óta tehát Budapesten mostanra bőven több, mint duplájára emelkedtek az árak.


A lakások drágulása mellett ugyanakkor a háztartások egyre olcsóbb ingatlanokat vásárolnak. 2018 negyedik negyedévben az átlagosan gazdát cserélt lakóingatlan 14,8 millió forint volt országosan, ami 1 százalékkal alacsonyabb értéket jelent az előző év azonos időszakához képest. 


Az országos átlagot bemutató aggregált MNB lakásárindex azonban 15,2 százalékos éves növekedést mutatott, amelyek alapján elmondható, hogy a gazdát cserélt ingatlanok összetétele 2018-ban az olcsóbb ingatlanok irányába tolódott el. Az összetételhatás index minden településtípus esetén csökkent 2018-ban, vagyis általánosan elmondható, hogy amellett, hogy drágulnak a lakások, egyre inkább az olcsóbbak cserélnek gazdát. Mindez vélhetően annak tulajdonítható, hogy a jelenlegi ciklus elején a tehetősebb, nagyobb megtakarítással rendelkezők kezdtek el vásárolni, akit a kevésbé tehetősebb - és így olcsóbb lakást - vásárlók követtek.

Címlapfotó: Pexels

Biztosítók