NEM OLYAN RÖGÖS A SAJÁT LAKÁSHOZ VEZETŐ ÚT

NEM OLYAN RÖGÖS A SAJÁT LAKÁSHOZ VEZETŐ ÚT

A magyarok közel fele a lakásárak további növekedésére számít, különösen igaz ez a megyeszékhelyen élőkre. A megkérdezettek közel 90 százaléka saját forrást is mozgósítana a vásárláshoz, azonban a többségnek ehhez jelenleg kevesebb mint 1 millió forint megtakarítás áll a rendelkezésére – derül ki az OTP Bank Hello Otthon kutatásából.

A felmérés szerint a lakásvásárlók előtt állók többsége már 11–20 millió forint értékű ingatlant szeretne vásárolni, és 49 százalékuk úgy érzi, hogy a jelenlegi árak még tovább fognak nőni. Arra a kérdésre, hogy miből tervezik előteremteni a vételárat, közel 90 százalékuk a saját forrást is megjelölte. 

Az eredmény némileg ellentmondásos azzal, hogy a megkérdezettek többsége valamivel kevesebb mint 1 millió forintot említett, mint meglévő megtakarítás. Ezért is fontos tudni, hogy a különböző támogatások és egyéb finanszírozási lehetőségek kombinálhatóak egymással, így akár megsokszorozható a lakásra fordítható önerő.

„Alapos tájékozódással és tervezéssel akár több millió forinttal is növelhető a lakásvásárlásra fordítható összeg. A jelenlegi állami támogatási rendszernek köszönhetően, ha valamennyi támogatási elemet körültekintően belevesszük a lakás finanszírozásába, akkor például egy két gyermekes család használt lakás vásárlás esetén 4 millió forinttal is csökkentheti a teljes finanszírozási összeget. Ez az összeg egy három gyermekes család esetében új lakás vásárlásakor 13 millió forint, de építkezés esetén akár 18 millió forint is lehet” – nyilatkozta Kormos Zoltán, az OTP Bank Lakás Hitelek Főosztályának igazgatója.

A bizonyos ideig rögzített kamatozású hitel elsősorban azoknak lehet jó megoldás, akik biztonságérzetüket szeretnék növelni. Ez a megoldás ugyanis több évig kiszámíthatóvá teszi a törlesztést: a rögzített kamatozású hitelek esetében a bank egy meghatározott ideig nem módosítja az adott ügylet kamatát még akkor sem, ha a piaci kamatok időközben módosulnak, így könnyebb megtervezni a családi költségvetést. A Magyar Nemzeti Bank által minősített, úgynevezett „Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek” a piaci átlaghoz képest alacsonyabb költségű lakáshitelek. Közös jellemzőjük, hogy a kamatok és ez által a törlesztőrészletek konstrukciótól függően akár 5, 10 évre, vagy a teljes futamidő alatt változatlanok maradnak. A törlesztőrészletek kamatperióduson belül minden hónapban egyenlők.

Biztosítók