Masszív átalakulás az albérletpiacon

Masszív átalakulás az albérletpiacon

Március elejéhez képest országszerte 22 százalékkal nőtt az albérletek kínálata, Budapesten pedig 12 százalékos volt a bővülés. Könnyen elképzelhető, hogy a mostani helyzet megmarad a nyári hónapokra, amikor sok bérleti szerződés évfordulója lesz. Ennek eredményeként pedig a bérlők alkupozíciója erősebb lehet vagy a korábbinál nagyobb kínálatból tudnak majd válogatni.

Nagyon rövid időn belül történnek újabb és újabb változások a lakáspiacon, azon belül is az albérletpiacon - derül ki az ingatlan.com legfrissebb összeállításából, amely a kiadó lakások piacán eltelt egy hónapot vizsgálta a magánszemélyek és az ingatlanközvetítők hirdetései alapján.

Hotelek, panziók az albérletpiacon

“Nagyon jelentős kínálatnövekedés ment végbe március eleje óta országszerte és a fővárosban a kiadó lakásoknál. Olyannyira, hogy az albérletpiacon a júliusi-augusztusi főszezon kínálatához fogható a mostani” - ismertette az eredményeket Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Hozzátette: “Ennek egyik oka, hogy a koronavírus-járvány hatására a turizmus gyakorlatilag leállt, így bérlő híján a rövid távra kiadott ingatlanokból egyre több kerül a piacra. Ráadásul új jelenség is terjed: korábban a rövid távra kiadott lakások léptek be a hotelek piacára, most viszont pont a fordítottja történik, és a hotelek lépnek be a lakáspiacra. Igaz nem tömegesen, de több hotel és panzió elkezdte közép- és hosszútávú kiadásra hirdetni a szobáit, hogy ezzel is mérsékelje a bevételkiesést.”

A kínálat, mint a főszezonban

Az ingatlan.com adatai szerint április elejére 22 százalékkal nőtt az országszerte kiadó lakáshirdetések száma, ami közel 20 ezer elérhető ingatlant jelent. A fővárosban 12 százalékos volt a bővülés, így a bérlők már majdnem 12.200 darab kiadó lakás és ház hirdetéséből válogathatnak. A kínálat bővülése az árakra is hatást gyakorolt.

“A budapesti 100 ezer forint alatti havi bérleti díjjal kivehető lakások száma egy hónap alatt megtriplázódott, és több mint 900 ilyen ingatlan található a kínálatban.” - tette hozzá a szakember. Ugyanakkor a budapesti átlagos bérleti díj 160 ezer forint volt április elején, ami minimális, 5 ezer forintos csökkenést jelent. A kínálat megugrása azonban várhatóan még lejjebb szorítja majd az albérletárakat.

"A kereslet is az élénkülés jeleit mutatja, de itt nem a március elejéhez, hanem a hónap közepén elért mélyponthoz képest érdemes nézni a változást" - fogalmazott az ingatlan.com szakértője. Ahhoz képest több mint 21 százalékkal nőtt az érdeklődések száma, ez pedig arra utal, hogy a mostani helyzetben az olcsóbb kiadó lakásokra van kereslet.

Bérlők vs. tulajdonosok

Balogh László közölt azt is: "A járvány miatt sok albérletben élőnek is bizonytalan lett vagy már meg is szűnt a munkája. Egy részüknek segítséget jelenthet a héten bejelentett kormányzati intézkedés, amely szerint a, ha rövidített munkaidőben tudnak tovább dolgozni az adott cégnél, akkor a fizetésüket kiegészíti az állam. Emiatt egy esetlegesen felmerülő fizetési nehézség esetén érdemes a bérleti díjról is egyeztetni a tulajdonossal."

Az ingatlanhirdetési portál elemzése szerint nagyon bizonytalan a helyzet mind a gazdaságban, mint az albérletek piacán, de könnyen lehet, hogy a mostani árszintek vagy még alacsonyabb bérleti díjak kitartanak a nyári hónapokig, amikor sok bérleti szerződés évfordulója lesz. A bérlők pedig alkupozícióba kerülhetnek a kiadóval vagy a várhatóan akkor is még bő kínálatból másik lakást választhatnak maguknak. “Ez a kigyűrűző hatás pedig akár a teljes albérletállomány bérleti díjait is jelentősen csökkentheti” - tette hozzá az ingatlan.com szakértője.

Biztosítók