Kórházi ágyak Európában: hazánk jól áll e téren!

Kórházi ágyak Európában: hazánk jól áll e téren!

Németországban jut százezer lakosra a legtöbb kórházi ágy, de Kelet-Közép-Európa országai is relatíve jól állnak ebben a tekintetben. A mediterrán és a skandináv országok azonban jóval kevesebb az ágyszám – derül ki az Eurostat frissen közzétett adataiból.

A kórházi ágyak száma az egészségügyi ellátás kapacitásáról nyújt információt, mégpedig azon betegek maximális létszámáról, akik a kórházakban ellátásban részesülhetnek.

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat ábrája 2017-es adatok alapján a százezer lakosra jutó kórházi ágyak számát mutatja. Sötét és világos narancs színnel szerepel a 300 alatti illetve a 300-400 közötti ágyszám, míg a kék szín a 400 fölötti, illetve ennél magasabb ágyszámot jeleznek.

Forrás: Eurostat

Európa centrum országaiban, így Németországban, Franciaországban, Ausztriában és a régiós országokban magas, míg a mediterrán országokban, a skandináv országokban és a brit szigeteken alacsonyabb az egy főre jutó kórházi ágyak számra.

Magyarország ebben a tekintetben jól teljesít: az országos átlag 2017-ben 701,9 ágy volt százezer lakosra vetítve. Budapesten volt a legmagasabb, ahol 1 032,77 kórházi ágy jut százezer lakosra, azonban Pest megyében ugyanez mindössze 294,51 db ágy. A többi régióban a 600 feletti ágyszámok jellemzőek százezer lakosra vetítve.

Akut kórházi ágyakban is jól állunk

Az összes kórházi ágyakon belül a gyógyító (vagy akut) kórházi ágyak gyógyítási célra állnak rendelkezésre, számába azok a fenntartott és személyzettel ellátott ágyak tartoznak, amelyek azonnal az ellátásra szoruló beteg rendelkezésére bocsáthatók. Ebben a tekintetben is meglehetősen jó helyzetben áll Németország, ahol 100 ezer lakosra több mint 600 akut kórházi ágy jut, és Kelet-Közép-Európa országai is jól teljesítenek a 400-500 feletti ágyszámaikkal. Hazánkban 2017-ben 427,09 darab gyógyító kórházi ágy jutott százezer lakosra. Ezzel szemben Svédországban például mindössze 203 akut ágy/százezer lakos a mutató.  

Biztosítók