K&H felmérés: ezeket a szabályokat szegik meg az autósok

K&H felmérés: ezeket a szabályokat szegik meg az autósok

A telefonálás és a gyorshajtás a legnagyobb probléma az autósoknál, a megkérdezettek 81 százaléka szerint e két szabályt sértik meg leginkább az autósok – derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. Ugyanakkor csak az autósok 64 százaléka vallotta be, hogy ő maga átlépte a sebességhatárokat, és mindössze 10 százalék szerint fordult ez nála elő gyakran. Hasonlóan pozitívan értékelik saját magukat a vezetés közbeni mobilozást illetően is: 63 százalék mondta azt, hogy ő erre mindig odafigyel. Az elmúlt három évben büntetést leggyakrabban sebességtúllépésért és a megállási, parkolási szabályok be nem tartásáért kaptak az érintettek.

Évtizedek óta nem volt olyan alacsony a személysérüléses balesetek száma, mint az idei év első négy hónapjában. A 2010-ig visszamenő rendőrségi adatok szerint az idei év első harmadában 3709 baleset történt, mely 17 százalékos csökkenést jelent 2019 ugyanezen időszakához képest, 2010 óta pedig ez a legalacsonyabb adat. A kedvező adatokban főszerepet játszott, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások eredményeként országszerte nagyon alacsony volt a forgalom. Ezt jelzi, hogy idén, csak márciusban és áprilisban összesen 1689 személysérüléses baleset történt, szemben 2019 azonos időszakához képest, amikor 2538 baleset szerepelt a statisztikában. Tehát ebben a két idei hónapban 33,4 százalékkal kevesebb volt a baleset, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor májusban – az enyhítések életbe lépésével – emelkedni kezdett a balesetek száma, a rendőrség ezért határozott fellépést helyezett kilátásba a veszélyesen közlekedőkkel szemben.

A balesetek továbbra is elsősorban a gyorshajtásra, az elsőbbségadás elmulasztására, a kanyarodási szabályok és a követési távolság be nem tartására vezethetők vissza. Fontos, hogy a rendőrségi statisztika a balesetek fő okaként egy tényezőt vesz csak figyelembe, pedig egy-egy balesetnek több oka is lehet.

Másképp látjuk saját magunkat és másokat

A K&H biztos jövő felmérése azt vizsgálta, hogy a 30-59 éves korosztály tagjai mennyire tartják szabálykövetőnek az autósokat általában, valamint azt, hogy a sofőrök saját bevallásuk szerint betartják-e a szabályokat. Amikor arról van szó, hogy a szabályokat saját maguk mennyire tartják be, akkor négy szempontból is pozitívabb válaszokat adtak a megkérdezettek: előzés, parkolás, kanyarodás, közlekedési lámpa jelzései. “Nagyon fontos lenne, hogy az autósok magukkal szemben is kritikusak legyenek. A gyorshajtás esetében pedig különösen fontos, hogy nem csak az adott útvonalon érvényes sebességhatárokat kell betartani, hanem az útviszonyoknak megfelelően kell közlekedni. Az úgynevezett relatív gyorshajtás ugyanis gyakran balesetveszélyes helyzetet idézhet elő” – fogalmazott hozzá Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese, és nem-életbiztosításokért felelős vezetője. Hozzátette: „Több tudatossággal, kevesebb baleset lesz az utakon.”       

forrás: K&H biztos jövő felmérés

Telefon a kézben és gyorshajtás

A megkérdezettek 81 százaléka szerint leginkább a vezetés közbeni telefonhasználatra vonatkozó szabályokat nem tartják be az autósok, és szintén 81 százalék gondolja úgy, hogy a sebességhatárt is túllépik. Tízből heten úgy látják, hogy az előzési szabályokat is figyelmen kívül hagyják a sofőrök, ezeknek a betartását egyébként főleg a nők tartják problémásnak. A kanyarodás kettéosztja a megkérdezettek táborát: a válaszadók valamivel több, mint 50 százaléka mondta azt, hogy a sofőrök figyelembe veszik ezeket a szabályokat, 49 százalékuk azonban ellenkező véleményen volt. A közlekedési lámpa szerepelt a legjobban, az érintettek 80 százaléka szerint erre figyelnek az autósok.

Más képet fest a női és férfi sofőrök tábora

A sebességhatár átlépését az autósok 64 százaléka vallotta be, 10 százalékuk pedig azt mondta, hogy erre gyakran sor kerül. Több mint 36 százalékuk viszont saját bevallása szerint sosem hajt gyorsan. Jelentősek a különbségek a nemek szerint is: a férfiak mindössze 27 százaléka, míg a nőknek már a fele tartja be mindig a sebességhatárokat saját bevallásuk szerint. A vezetés közbeni telefonálás mellőzésére az érintettek 63 százaléka szigorúan figyel, 37 százalékuk viszont bevallotta, hogy előfordul, hogy vezetés közben mobiltelefont használ. Ez jóval elmarad attól, amit összeségében a sofőrökről gondolnak, ebben az esetben ugyanis a magyarok szerint 81 százalék telefonál vezetés közben.

A kutatásból az is kiderült, hogy bár a vezetés közbeni telefonálást tartották az egyik a leggyakrabban megszegett szabálynak, ezért az érintettek kevesebb, mint 1 százaléka kapott büntetést az elmúlt három évben. A sebesség túllépéséért 13 százalékot büntettek meg, a megállási és parkolási szabályok megsértéséért pedig 10 százalék kapott büntetést.

Biztosítók