Jönnek a hajtogatható mobilok, mindent elborítanak a kamerák

Jönnek a hajtogatható mobilok, mindent elborítanak a kamerák

Ezen a héten tartották Barcelonában a világ egyik vezető mobilpiaci eseményét, a Mobile World Congresst (MWC), ahol sok újdonságot mutattak be. Összegyűjtöttük, szerintünk mik voltak az érdekesebb trendek.

Hajtogatható mobilok


Elvileg minden az 5G-ről szólt idén Barcelonában, de a hajtogatható mobilok a show nagy részét ellopták. A Samsung még az MWC előtt bemutatta a sajátját, aztán jött a Huawei, és gyakorlatilag felmosta a padlót a versenytársakkal, egészen gyártásérett és jól használható összehajtható mobillal álltak elő. 

Jönnek a hajtogatható mobilok, mindent elborítanak a kamerák


Két trend találkozása miatt lehetnek sikeresek ezek a készülékek: egyrészt a hagyományos mobilokból már szinte mindent kipréseltek a gyártók, vékonyak, nagyok, jó felbontású és a teljes előlapot betöltő kijelzőjük van, így ideje továbblépni, és kínálni valami újdonságot, másrészt egyre szélesebb a világban az a vagyonos réteg, amelyik képes és hajlandó sok pénzt elkölteni különleges kütyükre, nekik is kell tudni adni valamit, ebben a szegmensben az ár nem számít, ha pedig úgy nézzük, hogy a hajtogatható mobilokkal akár egy tablet is kiváltható, akkor a 2000+ dolláros ár sokak számára már egyáltalán nem vészes.

 

Mobile World Congress Barcelona 
A GSMA Mobile World Congress a világ legnagyobb mobilkommunikációs seregszemléje. A kiállításon és a hozzá kapcsolódó konferenciákon a világ vezető mobilcégei, készülékgyártók, szolgáltatók vesznek részt és mutatják be legújabb fejlesztéseiket. Az idei eseményen több mint 2400 vállalat vesz részt, a szervezők több mint 107 ezer látogatóra számítanak. A 2019-es MWC-n többek között Dieter Zetsche, a Daimler elnöke, Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója, Nick Read a Vodafone és Timotheus Höttges a Deutsche Telekom vezérigazgatója tart előadást.

 

Megérkezett az 5G


Az 5G volt az idei MWC legfontosabb témája, magára valamit is adó standon legalább emberméretű 5G feliratok vonzották a tekinteteket. Bár már évek óta az 5G az iparágban a hívószó, gyakorlati megvalósításokról, készülékekről még csak elméletben beszélhettünk, mindenki a nagy lehetőségként, a növekedés zálogaként gondolt a technológiára, de hogy lehet majd az 5G-vel pénzt keresni, azt senki sem tudta pontosan. 2019 ebből a szempontból más, kezd körvonalazódni, hogy ki milyen készülékeket, megoldásokat kínál, ki kivel lép partnerségre a fejlesztésekben, és már látszanak az első működőképes üzleti modellek is. Ne legyenek kétségeink, a hálózatépítésnek, és az ahhoz szükséges frekvenciák megvásárlásának brutális költségei lesznek a távközlési cégek oldalán, és az egésznek újra a nagy tech cégek, a Google, az Amazon vagy a Microsoft lesznek a legnagyobb nyertesei, de úgy tűnik, hogy a telkók is megtalálhatják a számításaikat: egyrészt sok helyen nem a költséges optikai kábeles megoldással, hanem 5G mobilinternettel hozhatnak létre szélessávú internet lefedettséget, így nyerve újabb ügyfeleket, másrészt fontos láb lesz az 5G monetizálásában az automatizált gyártás igényeinek kielégítése, jó példa erre a BorgWarner és a Magyar Telekom együttműködése. De nem csak a hálózatgyártók/üzemeltetők, hanem a készülékgyártók oldalán is vannak újdonságok, a legtöbb mobilgyártó standján már ott voltak a legújabb, 5G-képes mobilok, szóval már csak a hálózatokat kell hozzájuk kiépíteni (ez Észak-Amerikában, Ázsiában már elindult, szigetszerű megoldások pedig már Európában is vannak). 
 

Commodity lett a jó mobil


Mostanra gyakorlatilag minden gyártó, még a nevesincs ázsiai cégek is eljutottak oda, hogy nagy felbontású, egész készüléket beborító kijelzőjű, gyors processzorú, nagy memóriájú, ízléses külsejű mobilokat gyártsanak, ráadásul elképesztően olcsón. Bármelyik standon sétálva az volt az ember érzése, hogy legalább iPhone X hardveres tudású mobilt lát, külsőre, vagy a specifikációk alapján már nem lehet megmondani, egy nagy név vagy egy no name gyártó készítette a mobilt. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden készülék ugyanolyan stabil vagy gyors, de mostanra már a 100-300 dolláros árkategóriában is teljesen vállalható mobilokat találhatunk. Ez itt a képen például a Vestelé: 

Jönnek a hajtogatható mobilok, mindent elborítanak a kamerák

 

Még több kamerát!


Az elmúlt években hozzászokhattunk, hogy egyre több kamera díszíti a mobilokat, 2-4 kamera már teljesen alap, de az idei MWC alapján ebben sincs megállás. A Nokia 9 PureView mobil hátlapján 5 kamera található. 

Jönnek a hajtogatható mobilok, mindent elborítanak a kamerák


Míg más gyártóknál a több kamera nem feltétlenül egyszerre működik (például a fő kamera mellett ultra széles látószögű és teleobjektív is kerülhet a telefonra) itt az 5 kamera egyszerre készít felvételt, és összesen akár 240 (!) megapixelnyi képet rögzítenek, ebből készít a telefon végül 12 megapixeles képeket. Nem is akármilyeneket! A mélységélesség elképesztő, ráadásul utólag is beállítható, hogy melyik részletet szeretnénk élesen hagyni, és melyik legyen kellemesen elmosódott. A mobil képenként összesen 1200 layert ad 7 centimétertől akár 40 méterig, ezen belül állítható a kép élessége. A helyszíni tesztünk alapján már csak a kameráért érdemes megvenni a Nokia új mobilját. 

Jönnek a hajtogatható mobilok, mindent elborítanak a kamerák

 

Költségcsökkentés


Amerre jártunk az MWC-n, mindenütt belebotlottunk olyan új technológiákba, amelyek alkalmazásával a mostani töredékére csökkennek például az adatátvitel, az adattárolás vagy az adatok feldolgozásának költsége. A Huawei standján arról beszéltek, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazásával az egyik legnagyobb kínai adatközpontban több tízmillió dollárral sikerült csökkenteni a működési költségeket, például azzal, hogy a felhasználói szokások előrejelzésével optimalizálták a rendszer működését, de az AI alkalmazásával a lehetséges hibák keletkezésére vagy a karbantartásokra is időben fel tudtak készülni, azokat előre lehetett jelezni. Az Ericsson standján bemutattak egy olyan, magasfrekvenciájú hálózat kiépítésére alkalmas antennát, amelyet tizedmilliméter vastag fóliára nyomtattak, és amellyel jóval hatékonyabb, jobb lefedettségű hálózat kiépítése válik lehetővé, nem utolsósorban pedig a filléres fóliával olcsóbb is lehet a hálózatok felhúzása. 

Jönnek a hajtogatható mobilok, mindent elborítanak a kamerák

 

Kevés nő


És még egy érdekes megfigyelés az MWC-ről: az idei mobilkongresszuson is kifejezetten kevés hölgy volt jelen, még a kiállítók standjain foglalkoztatott hostessekkel együtt is nagyon torz volt a nemek aránya. Az egyik csarnokban elhelyezett, mesterséges intelligenciával megtámogatott arc-, életkor- és nem-felismerő szerint a kijelző előtt megálló látogatók közel ötöde volt hölgy, ha ezt az arányt elfogadnánk az egész eseményre, azzal durván felülbecsülnénk a hölgyek arányát, ami a cikk írójának emberi intelligenciája szerint valahol 5-10 százalék között lehetett a kiállításon. Túl kevés. 

Jönnek a hajtogatható mobilok, mindent elborítanak a kamerák

Címlapfotó: Pexels

Biztosítók