Jön a várva várt KRESZ-módosítás

Jön a várva várt KRESZ-módosítás

Az elektromos rollerekre, segwayekre egyelőre nem vonatkozik a KRESZ, ezért a jogszabályt hónapokon belül módosíthatják - tudta meg az InfoRádió Révész Máriusztól, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztostól.

A gyalogosok jogosan kérik, hogy az elektromos rollerrel ne száguldozzanak a járdán - idézi az Infostart a politikust.

Szabályozni kell, hogy melyik eszköz mehet a járdán, melyik az úttesten, melyik a kerékpárúton" - mondta a kormánybiztos, aki reméli, hogy a jogszabályt már jövőre módosítani tudják.

A KRESZ szerint az elektromos rollerek nem minősülnek közlekedési járműnek, így a gyalogosokra vonatkozó szabályokat kell figyelembe venni ezen eszközök használata esetében is. A KRESZ egyértelműen meghatározza, hogy mi minősül járműnek. Ennek alapján az elektromos roller még a segédmotoros kerékpár kategóriájába sem fér bele: az elektromos roller vezetője gyalogosnak minősül.

Révész Máriusz elmondta, ezek az elektromos közlekedési eszközök csak a kerékpárutakon közlekedhetnének, de a keskeny szélességű kerékpárutakon az előzésben is problémát okoznak. A KRESZ jelenleg azt sem szabályozza, ha füldugóval zenét hallgatva közlekedünk az kerékpárosúton, Révész ezen is változtatna, mert úgy látja, hogy ez nagy mértékben növeli a balesetveszélyt.

Fotó: Pixabay

Biztosítók