Idén már 215 ezer diák tanult pénzügyi és vállalkozói ismereteket

Idén már 215 ezer diák tanult pénzügyi és vállalkozói ismereteket

Idén már 215 ezer diák jelentkezett a Pénz7 programjaira, amelyek keretében tanórákon fejlesztik pénzügyi és vállalkozói ismereteiket - mondta az MTI-nek Nagy Balázs. A biztosítási szektor az összesen 900 önkéntesből több, mint 80 főt delegált az iskolákba.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára a pénzügyi és vállalkozói témahét pénteki zárónapján Balassagyarmaton, a Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban tartott előadást.

Nagy Balázs kiemelte, hogy míg 2015-ben, a program indulásakor 90 ezren csatlakoztak, tavaly már 200 ezer 7-11. évfolyamos diák regisztrált, és a résztvevők száma idén már meghaladta a 215 ezret. Az iskolai tanórákon történő képzés önkéntes - tette hozzá.

Mint ismertette, a programnak 2017-től része az ITM által koordinált vállalkozási tematika, a cél pedig az, hogy felelősségteljes pénzügyi gazdálkodásra neveljék a fiatalokat, segítsenek az alapvető vállalkozási kompetenciák elsajátításában.

A kormány gazdaságpolitikájának fontos része a magyarországi kis- és középvállalkozások támogatása, ezen belül is nagy hangsúlyt fektetnek az ifjúságra - mondta Nagy Balázs.

A Pénz7 keretében az iskolákban három tanórán tanulják a vállalkozói és gazdasági ismereteket, a gyakorlati órát mindig a gazdasági élet helyi szereplői tartják. Nagy Balázs fontosnak nevezte, hogy ebben az évben valamennyi helyszínen volt erre önkéntes vállalkozó.

A biztosítási szektor az összesen 900 önkéntesből több, mint 80 főt delegált az iskolákba, ebből hármat a Magyar Biztosítók Szövetsége. A megnyitón Varga Mihály miniszter úr is kiemelte a biztosításokat, mint az egyik központi témát, és Erdős Mihály MABISZ elnökhelyettes is felhívta a figyelmet a tagbiztosítók és a szövetség edukációs projektjeinek erőfeszítéseire és sikereire is.

Biztosítók