Ez vár ma Budapestre

Ez vár ma Budapestre

Folytatódhat az erősödés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a vezető részvények fontos ellenállási pontokat érhetnek el - mondták az MTI-nek nyilatkozó szakértők kedden.

A szakértők várakozása szerint a Mol 2900 a forintos, az OTP pedig a 10 700 forintos szint felé indulhat el.

Jól indulhat a nap Európában

 

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint a tőzsde emelkedéssel nyithat, az erősödés üteme azonban mérséklődhet a hétfőihez képest. Egyelőre nem tudni, hogy a 400 forintra erősödött Magyar Telekom visszagyengül-e vagy megindul a 410 forintos szint felé.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője kifejtette, hogy a hétfői erősödés várható volt és kisebb mértékben folytatódhat kedden is. Az erősödést a nemzetközi hangulat is támogatja, az ázsiai piacok emelkedéssel nyitottak, a magyar tőzsde technikai képe kedvező.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 499,80 pontos, 1,36 százalékos emelkedéssel, 37 259,80 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 72 forinttal, 2,57 százalékkal 2874 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,95 százalékkal 10 650 forintra nőtt, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,01 százalékkal 400 forintra emelkedett, forgalma 445,3 millió forint volt. A Richter-papírok ára 40 forinttal, 0,77 százalékkal 5240 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.

Fotó: Napi.hu/Szabó Dániel

Biztosítók