Egy egyszerű eszköz, amivel milliókat nőhet a lakásod értéke

Egy egyszerű eszköz, amivel milliókat nőhet a lakásod értéke

A következő öt év alatt az egész világot figyelembe véve az okos otthon piac több mint háromszoros növekedésére számít a statista.com elemzőcég. A magyar piacon ennél is durvább, több mint hatszoros növekedést prognosztizálnak. Jelenleg a háztartások közel 4,5 százalékában, vagyis mintegy 200 ezer lakásban és családi házban építettek ki ilyen rendszert az országban. A hazai növekedés azért is várható, mert az eddigi tapasztalatok alapján több millióval is megemelheti a lakások értékesítési árát, miközben a beszerelés költsége ennél jóval kevesebb - derül ki az OOT Technologies közleményéből.

A hetvenes évek elején megjelenő okos otthon rendszerek nagy változásokon mentek keresztül az 2000-es évek óta. A vezetékes otthon automatizálási rendszerek után az utóbbi évtizedben a rádiós, és ezáltal kisebb felfordulással, utólag is telepíthető rendszerek megjelenésével vett lendületet a szektor. A korábban leginkább az irodai, szállodai és a nagy értékű ingatlanok között elterjedt rendszerek mára beköltöztek az IKEÁba és egy egyszerűbb, de már sokrétű funkciót tartalmazó összeállítás akár néhány százezer forintos beruházással megvalósítható.

Mi az, hogy okos otthon (smart home) rendszer? Mire jó?

Az okos otthon, avagy újabb nevén IOT (Internet Of Things) rendszerek segítségével az otthonok biztonságosabbak, gazdaságosabbak és kényelmesebbek lesznek anélkül, hogy azzal nekünk folyamatosan foglalkoznunk kellene.

Mitől lesz biztonságosabb a lakás? Például, a szénmonoxid-érzékelő riasztására a rendszer automatikusan elzárja a gáz főcsapját, és beindítja a szellőzést. A rendszerekbe számtalan szenzor (mozgás, nyitás, hőmérséklet, füst, szénmonoxid, vízfolyás, stb.) és automatikus vészhelyzeti folyamat (riasztás, gáz-, vízcsap elzárása stb.) építhető bele, kiegészítve integrált kamerákkal. Ezek így együtt betörésvédelmi, tűzvédelmi, vagyon és életvédelmi feladatot látnak el. 
Megtakarítás: a fűtés, hűtés és árnyékolás, világítás és nyílászárók intelligens, a lakók szokásaihoz igazodó - akár távoli - szabályozásával 30 százalékos energiamegtakarítás is elérhető.


Kényelmes, mert azon kívül, hogy az ingatlanban minden csatlakoztatott eszközt, világítást, fűtést, klímát, redőnyt, multimédiát, kaput, bejárati ajtót, kamerát, kerti csobogót, okos háztartási gépet egyetlen mobil appból kezelhetünk, számtalan automatikus folyamat és akár hangvezérléssel indítható forgatókönyv is megvalósítható. Például, a hazaértem parancsra egyszerre történhet a kapunyitás, a kerti világítás felkapcsolása, a garázskapu nyitása, az előszoba világítás felkapcsolása, vagy a kedvenc zene elindítása.

Az okos otthon piac 2023-ban Magyarországon: több mint 75 milliárd forint
A smart home eszközök legnagyobb piaca az Egyesült Államok, ami nem csoda, hiszen itt jelentek meg először ezek a rendszerek. Az USA-ban 2018-ban 21 milliárd eurónak megfelelő összeget költöttek erre a célra és 2023-ig éves átlagban 13,2 százalékos bővülésre számítanak. Az Európai Unió a második helyen áll, 2018-ban 11 milliárd eurós piaccal, ám itt jóval magasabb, 20 százalékos növekedésre számítanak a következő öt évben. Ennél is nagyobb emelkedésre lehet számítani Magyarországon, 2023-ig évente átlagosan több mint 34 százalékkal bővülhet a piac. A Statista.com becslése szerint 2018-ban 39 millió euró, azaz 12,4 milliárd forintra tehető.

Magyarországon jelenleg a háztartások nem egészen 4,5 százalékában (200 ezer háztartás) található okos otthon rendszer, ez az arány azonban 2023-ra várhatóan megközelíti a 25 százalékot. 

Mennyit ér egy okos lakás?
Egy okos otthon rendszer a funkcionalitástól függően az új építésű ingatlan építési költségének 2-4 százalékából valósítható meg. Amerikai kutatások alapján az okos otthon rendszerrel felszerelt ingatlanok értéke - részben a várható energiamegtakarítás, valamint a biztonsági és kényelmi funkciók hozzáadott értéke miatt - 5-10 százalékkal haladhatja meg az ezt nélkülöző, egyebekben hasonló paraméterű ingatlanok értékét. A magasabb ár mellett szignifikánsan gyorsabban forognak az okos ingatlanok.
 

Az okos otthon üzletág területei
Az okos otthon üzletág hat szegmensből áll. Ezek közül a legnagyobb 25 százalékos részesedéssel az okos háztartási gépek szegmense (okos hűtőszekrény, szárító és mosógép, automata porszívók), ezt követik a vezérlő rendszerek, amik az okos otthonokra fordított összeg 20 százalékát teszik ki (ezek a különféle okos otthon központok Loxon, Insteon, Fibaro, OOTT, az Amazon Alexa, Apple HomeKit, Google Home és az okos otthon rendszer elemeit összekapcsoló, illetve vezérelt eszközök). 
A további négy szegmensbe a biztonsági rendszerek, a szórakoztató elektronika, a világítás, valamint az energia menedzsment tartozik. Minden szegmensre jellemző, hogy az integrált megoldások irányába vezetnek a folyamatok, azaz egyre inkább a mindegyik szegmenset átívelő komplex megoldások terjednek el.

Fotó: Pexels

Biztosítók