70 százalékos drágulást kaptak a nyakukba a magyar autósok

70 százalékos drágulást kaptak a nyakukba a magyar autósok

Három egymást követő évben sikerült ismét nyereséget elérniük a magyar biztosítóknak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások területén - mutatják az MNB friss adatai. Az átlagdíjak 5 év alatt végbement 69%-os emelkedése és a kárgyakoriság csökkenése együttesen kompenzálja az alkatrészek és a munkaerő drágulását.

Dinamikusan nő a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) piaca Magyarországon: a biztosítók ebből az üzletből származó díjbevétele tavaly az MNB adatai szerint 14%-kal, a 2013-as mélypont óta pedig több mint duplájára, 113%-kal nőtt. Idén a jogszabály-változás nyomán jórészt beépítik a (30%-os, díjarányos) baleseti adót a biztosítók a biztosítási díjba, így a 2019-es adatok várhatóan még jelentősebb emelkedést mutatnak majd.
A kgfb-piac növekedése mögött egyrészt a gépjármű-állomány bővülése áll: egyre több jármű járja az utakat. Meghaladta a 3,6 milliót a biztosított személygépjárművek száma 2018 végére, ami 5 év alatt 31%-os, egy év alatt 8%-os növekedést jelent. A többi gépjárművel együtt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező járművek száma megközelítette (és mára valószínűleg meg is haladta) az 5,3 milliót.
A másik tényező a kgfb drágulása: a 2013-as mélypont óta az összes gépjármű átlagdíja (baleseti adó nélkül) 19,4 ezer forintról 32,8 ezer forintra emelkedett. Öt év alatt 69%-ot, 2018-ban 7%-ot drágítottak az átlagdíj alapján a biztosítók. A jelenséghez hozzájárul, hogy az autók háromnegyede tavaly már nem év végi, hanem évközbeni évfordulóval rendelkezett, ezek körében jóval kisebb a biztosítók közötti árverseny. 

70 százalékos drágulást kaptak a nyakukba a magyar autósok


A biztosítók nyereségességét a díjak mellett elsősorban a károk és a költségek határozzák meg a kgfb területén is. Az MNB adatai azt mutatják, hogy a kárfelhasználás a díjbevételek emelkedésénél kisebb mértékben, 50%-kal emelkedett öt év alatt, 2018-ban pedig 10%-os volt a növekedés.
A károkra kifizetett (vagy kifizetendő) összegek alakulását egyrészt a kgfb-károk száma befolyásolja. Ebből a szempontból kedvezően alakult az elmúlt év, hiszen a 2017-es 160 ezer káresettel szemben 158 ezer káresetet hozott a tavalyi év. 
Elmondható, hogy minden évben a gépjárművek 3-4%-a esetében kell zsebükbe nyúlniuk a biztosítóknak károkozás miatt. Tavaly a személygépjárművek 3,3%-a volt vétkes közúti balesetben, ami javulást jelent a két évvel korábbi 3,6%-hoz és az egy évvel korábbi 3,5%-hoz képest. 

70 százalékos drágulást kaptak a nyakukba a magyar autósok


Bár a károk száma és aránya kedvezően alakul tehát, a károk értéke emelkedést mutat, köszönhetően elsősorban az alkatrészárak és a munkaerőköltségek emelkedésének. Tavaly átlagosan 558 ezer forintnyi kár keletkezett egy jármű károkozása miatt, a személygépjárművek esetében ez 509 ezer forint volt. 

70 százalékos drágulást kaptak a nyakukba a magyar autósok


A fentiek eredményeként a magyar biztosítók három egymást követő évben nyereséget (pozitív biztosítástechnikai eredményt) realizáltak a kgfb üzletükön, az egyes biztosítók teljesítménye persze nagyon eltérő is lehet. 

70 százalékos drágulást kaptak a nyakukba a magyar autósok

 

Címlapfotó: Pexels

Biztosítók