2020 lehet a brit utasbiztosítók legkeményebb éve

2020 lehet a brit utasbiztosítók legkeményebb éve

A brit biztosítók várakozásai szerint 2020 lesz a legdrágább év az utasbiztosítók számára, mióta a kárkifizetésekről nyilvántartást vezetnek.

Az első becslések szerint a brit utasbiztosítók felé mintegy 400 ezer kárigényt jelentenek be az utasok a koronajárvány eredményeként, ami nagyjából 275 millió font kárkifizetést jelent, kétszer akkorát, mint az előző évben.

Ahogy más ágazatoknak, a biztosítóknak is alkalmazkodniuk kell a járvány okozta kihívásokhoz. A Brit Biztosítók Szövetsége (ABI) weboldalán megtalálható az ágazat jónéhány intézkedése, melyekkel fokozott segítséget és támogatás kínálnak ügyfeleiknek. A fizikai kapcsolat elkerülését lehetővé tevő megoldásoktól a szerződési feltételek rugalmasabbá tételéig. Ezek közé tartozik többek között, hogy több biztosító sem bünteti azokat a járművezetőket, akik lejárt műszaki vizsgájú járművel okoznak balesetet, illetve a háziállat-biztosítások sem veszítik érvényüket attól, ha a háziállat beoltására nem kerül sor.

Biztosítók