Nyugdíjkalkulátort fejlesztett a K&H Biztosító

Nyugdíjkalkulátort fejlesztett a K&H Biztosító

Túlzás nélkül rákaptak a nyugdíjmegtakarításokra a K&H Biztosítónál. A nyugdíjbiztosítások 2014-ben jelentek meg a K&H Biztosító termékkínálatában, de az elmúlt másfél évben megkötött nyugdíjbiztosítások adják a teljes állomány majdnem 40 százalékát. Az újonnan kötött – évente 130 ezer forintos állami támogatással, azaz adókedvezménnyel elérhető – nyugdíjbiztosításokra havonta átlagosan 21 ezer forintot fizetnek az ügyfelek, 40 százalékkal többet, mint a 2019 előtti időszakban. A 35 év alatti fiatalok körében is egyre népszerűbbek a K&H-s nyugdíjbiztosítások: a teljes állomány 24 százaléka köthető hozzájuk, szemben a korábbi 17,5 százalékkal. A nyugdíjbiztosítások iránti kereslet bővülése miatt a K&H egy mindenki számára elérhető nyugdíjkalkulátort fejlesztett, amely becslést ad arra, hogy körülbelül mekkora nyugdíjra számíthatnak az érintettek.

Új dimenzióba léptek az elmúlt időszakban a nyugdíjbiztosítások – közölte a K&H Biztosító. A társaságnál a múlt évben és idén - május végéig - közel 63 százalékkal nőtt a nyugdíjbiztosítási szerződések száma, az új biztosítások a teljes állomány 39 százalékát teszik ki. A K&H Biztosító nyugdíjbiztosítással rendelkező ügyfeleinek május végén összesen több, mint 9 milliárd forintos, fejenként pedig közel 600 ezer forintos megtakarítása volt, ezek az összegek a későbbiekben gyarapodni fognak a hozamoknak és a befizetéseknek köszönhetően. Az érintettek a nyugdíjkorhatár elérésekor juthatnak hozzá az addig felhalmozott megtakarításukhoz. A K&H Biztosító összeállításából kiderül, hogy a nyugdíjas évekre takarékoskodók száma a szóban forgó időszakban 54 százalékkal gyarapodottAz ügyfelek 46 százaléka férfi, az átlagéletkor pedig 43 év.

„A nettó reálbérek emelkedése, valamint a nyugdíjcélú megtakarítások iránti növekvő igények miatt tavaly és idén május végéig kötött K&H-s nyugdíjbiztosításokra havonta 21 ezer forintot fizettek átlagosan, szemben az azt megelőző időszak átlagos 15 ezer forintjával, vagyis az egy-egy ügyfélre jutó befizetés 40 százalékkal nőtt az utóbbi másfél évben. Ráadásul egyre nagyobb az ügyfelek között a 35 év alattiak aránya”– mondta Székely Pálma, a K&H Biztosító életbiztosításokért és saját értékesítési csatornákért felelős vezetője. A szakember hozzátette: A nyugdíjbiztosítások népszerűségében szerepet kap az állami támogatás – adókedvezmény – is, ez évente 130 ezer forintot is jelenthet. A koronavírus-járvány hatásaira utalva Székely Pálma azt mondta: „Kettős hatás érvényesülhet. Egyrészt a bizonytalan gazdasági kilátások, az esetleges elbocsátások, fizetéscsökkentések befolyásolhatják a megtakarítások alakulását. Ugyanakkor a válságok kitörése után jellemzően óvatosabbá válnak a háztartások és tartalékolni kezdenek, ez pedig kompenzálhatja a negatív hatásokat a következő időszakban.

Mennyi lesz? megmondja az új nyugdíjkalkulátor

Nem véletlenül kapott lendületet a nyugdíjbiztosítások iránti kereslet, a mostani kilátások szerint ugyanis a nyugdíjkorhatár elérése után az emberek az addigi nettó fizetésüknél alacsonyabb állami nyugdíjhoz juthatnak majd , de azt, hogy pontosan mekkora összegre számíthatnak a jövő nyugdíjasai, számos tényezőtől függ.

A K&H ezekre az igényekre válaszolva fejlesztett egy új nyugdíjkalkulátort, amely az életkor és a jelenlegi átlagfizetés alapján becslést ad arra, hogy az érintettek körülbelül mekkora havi nyugdíjra számíthatnak. Az oldalon a látogatók tényeket és statisztikákat olvasva kaphatnak képet a magyar nyugdíjrendszer sajátosságairól, kiszámolhatják a várható állami nyugdíjukat, illetve azt is, hogy mennyit kellene félretenniük havi szinten a gondtalan nyugdíjas évekre. A K&H nyugdíjkalkulátora természetesen csak hozzávetőleges összeget mutat, a jövő nyugdíjasainak járó konkrét havi juttatás összege ugyanis a nyugdíjkorhatár elérése után derül ki, hisz azt számtalan paraméter befolyásolhatja, például az érintett jövedelmének változása, a jövőben esetlegesen életbe lépő új jogszabályok, a gazdasági növekedés és a foglalkoztatottak száma is.

A K&H nyugdíjkalkulátor előrejelzése szerint egy 280 ezer forintos nettó fizetéssel rendelkező, most 30 éves aktív dolgozó becsült időskori nyugdíja 124 ezer forint lesz. Vagyis, az ő jelenlegi keresete és a várható állami nyugdíja alapján – egyéni megtakarítás hiányában – havonta több mint 150 ezer forintos hiány keletkezne költségvetésében.

A kalkulátor itt érhető el: K&H nyugdíjkalkulátor.

Biztosítók