Már az első napon elfogyhatott az 5 milliárdos állami támogatás

Már az első napon elfogyhatott az 5 milliárdos állami támogatás

Tegnap reggeltől lehet pályázni az elektromos autók vásárlását ösztönző állami támogatásra. A pályázatra a várakozásoknál is nagyobb az érdeklődés. Szerencsére az IFKA honlapja jól viselte a hatalmas terhelést. Néhány kisebb akadozás előfordult ugyan, de aki kitartó volt, körülbelül 1 óra alatt be tudta adni a pályázatot.

A pályázat beadásán sikeresen túljutó olvasóinkat arra kértük, hogy töltsenek ki egy rövid kérdőívet, amelynek segítségével követni tudjuk a pályázatok számának alakulását. A kitöltőktől kapott információk alapján délutánra a beadott pályázatok száma már meghaladta a 2000-et. Ez persze nem jelenti azt, hogy kimerült volna az 5 milliárdos keretösszeg, annak ellenére, hogy a Minisztérium előzetes számításai  szerint az kb. 1200 normál autóra és kb. 240 taxira elegendő. A sorszám ugyanis megkezdett pályázatonként növekszik, azaz ha valaki nem fejezte be a pályázat benyújtását, például mert nem állt rendelkezésre minden szükséges melléklet, esetleg meggondolta magát, akkor is növekedett a sorszám.

Az ITM 13:00-kor tartott sajtótájékoztatóján megtudhattuk a hivatalos számokat is.  Dr. Kaderják Péter energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár elmondta, hogy a várakozásaikat is felülmúlta az érdeklődés mind a kereskedők, mind a vásárlók részéről.

A kereskedők érdeklődését jól jellemzi, hogy a 11 millió forint alatti személygépkocsik kínálata a pályázat meghirdetésekor csupán 7 típusból állt, de ez a szám a pályázat indulásának napjára 15-re növekedett.

A kereskedők érdeklődését jól jellemzi, hogy a 11 millió forint alatti személygépkocsik kínálata a pályázat meghirdetésekor csupán 7 típusból állt, de ez a szám a pályázat indulásának napjára 15-re növekedett.

Biztosítók