Ennyiért kínálják az új lakásokat

Ennyiért kínálják az új lakásokat

Megtört az elmúlt években fokozódó lakásépítési kedv, amire számítani lehetett egyrészt a kedvezményes lakásépítési áfa tavalyi kivezetése, másrészt a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatásai miatt. Közben az átadott lakások száma jelentősen nőtt - áll az ingatlan.com legfrissebb elemzésében, amely több mint 6 ezer ingatlanhirdetés alapján azt is bemutatja, hogy november elején mennyiért kínálták a piacon az új lakásokat.

Megugró átadások, felemás helyzet az országon belül

Az év első kilenc hónapjában közel 13 ezer lakás megépült, ami 25 százalékos növekedésnek felel meg éves összehasonlításban. “Az emelkedésben több tényező is szerepet kapott. Egyrészt, hogy sok, a korábbi években megindított lakásépítés csak az idén fejeződött be. Másrészt az is hozzájárult a növekedéshez, hogy az idén átadott lakóingatlanokra még nem vonatkoznak a 2021-től érvényes szigorúbb energetikai követelmények, ezért is igyekezett számos építtető befejezni az építkezést, ugyanis a szigorúbb előírások költségesebbé teszik a beruházást. Igaz, az új energetikai követelmények miatt a jövő évtől környezetbarátabb, alacsonyabb kibocsátású lakások épülhetnek” - értékelte az adatokat Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Hozzátette: “A friss adatokból az is látszik, hogy a vidéki lakásátadásoknak köszönhető a növekedés”

Az országon belül különbségeket jól mutatja, hogy Budapesten 4,1 százalékkal 2420-ra csökkent az átadott lakások száma, ezzel szemben a megyei jogú városokban, a kisebb vidéki városokban és a községekben 19-48 százalékos növekedés következett be. Az ingatlan.com szakértője szerint 2020-ban akár 22 ezer új lakás is elkészülhet. Az ingatlan.com kínálati piaci adatai szerint október végén az eladásra hirdetett új lakások esetében a medián négyzetméterár 880 ezer forint volt. Debrecenben 624 ezer forintot tett ki, Győrben 494 ezer forintnál tartottak az árak, Kecskeméten pedig a négyzetméterárak mediánja 623 ezer forintra rúgott. (A medián négyzetméterár azt jelenti, hogy meghirdetett lakások felét ennél alacsonyabb, másik felét pedig magasabb áron kínálták az eladók.)

Még hanyatlik a lakásépítési kedv, 100 ezer új lakásra van kilátás 2026-ig

A lakásépítési kedv ugyanakkor jelentősen csökkent. Az első háromnegyed évben alig több mint 17 ezer lakásépítési engedélyt adtak ki a hatóságok, ami közel 40 százalékos visszaesést jelent éves szinten. Ez 2016 óta a leggyengébb kilenchavi eredmény, az utóbbi években ugyanis rendre bőven 20 ezer felett volt a lakásépítési engedélyek száma.

A lakásépítési kedv 2021-ben biztos, hogy elmozdul a mélypontról, mivel jövőre ismét a kedvezményes 5 százalékos áfakulccsal lehet értékesíteni az új lakásokat. Mivel az intézkedés lehetővé teszi, hogy a 2022-ben építési engedélyt kapott ingatlanokat még 2026-ban is 5 százalékos áfával lehessen értékesíteni, így akár 100 ezer lakás is megépülhet ebben a következő 6 évben.

Biztosítók