320 milliós viharkár csak az Allianznál

320 milliós viharkár csak az Allianznál

Az utóbbi években tapasztaltakhoz hasonlóan június közepén a viharos időjárás állt a híradások középpontjában. Az Allianz Hungária eddig csaknem négyezer kárbejelentést regisztrált, és kárszakértői több mint 320 millió forintra becsülik a júniusi viharos időjárás okozta káresemények összesített értékét. Az előrejelzések szerint további viharokra lehet számítani a következő hetekben, ezért nem árt felkészülni, és megfogadni a károk megelőzésére vonatkozó tanácsokat.

Június közepén szinte az ország egész területén végig söpört 2020 első nagy nyári vihara. A helyzet súlyát jelzi, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz rövid idő alatt több mint négyszáz hívás futott be, a viharos időjárást ugyanis a heves szél mellett hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék kísérte. Az Allianzhoz az első nagy nyári vihar következtében csaknem négyezer kárbejelentés érkezett, amely duplája a februári Ciara viharciklon első nagyobb hullámában feldolgozott kármennyiségnek.

Az Allianz Hungária által regisztrált bejelentések fele beázással kapcsolatos kár volt, megközelítőleg ötödét a viharos szél által okozott károk tették ki, az említettek mellett pedig a felhőszakadás, a jégverés és a villámcsapás voltak a leggyakoribbak.

Az Allianz Hungária Otthonom lakásbiztosítási terméke – az általános szerződési feltételek szerint – fedezetet nyújt a vihar által okozott károkra. A biztosító munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető leghatékonyabb módon kezeljék és rendezzék a kárbejelentéseket. Az Allianz felhívja ügyfelei figyelmét, hogy a gyorsabb és kényelmesebb kárrendezési folyamat érdekében válasszák az allianz.hu weboldalról elérhető Online kárbejelentés lehetőségét. Sőt, amennyiben rendelkeznek internetkapcsolattal bíró okos eszközzel, Allianz ConnX alkalmazásával mobiltelefonon vagy táblagépen keresztül, az élő videós kárbejelentés lehetősége is adva van, mellyel online megoszthatják a káreseményről készült felvételeket a kárszakértővel, ezzel is gyorsítva a kárrendezési folyamatot. Amennyiben a káreset megtörténik, minél előbb – az észleléstől számított két napon belül – tegye meg kárbejelentését!

Az Allianz tanácsai a viharos időjárás által okozott károk megelőzésére:
  • Érdemes megbízható, hiteles forrásból nyomon követni a várható időjárást és a kiadott figyelmeztetéseket.
  • Viharos időjárás esetén ügyeljen arra, hogy a nyílászárók zárva legyenek!
  • Erős széljárásnál célszerű a teraszokon, erkélyeken minden könnyen mozdítható tárgyat rögzíteni, vagy szélvédett helyre rakni!
  • Évente legalább egy alkalommal és az erős széllel járó időjárást követően javasolt a tetőburkolatok, tetőcserepek vizsgálata. Ezzel megelőzhetjük, hogy a már sérült tetőben további károk keletkezzenek, illetve elkerülhetjük, hogy a sérüléséből eredő nyíláson keresztül az eső az épületbe jutva további károkat okozzon.
  • Zivatar idején ajánlott az elektromos készülékek csatlakozóit kihúzni a konnektorból, mert ezzel védekezhetünk a villámcsapás okozta, túlfeszültségből eredő károkkal szemben!
  • Mélyebben fekvő helyiségek, domboldali, hegyoldali ingatlanok esetében gondoskodni kell a megfelelő vízelvezetésről! Fontos, hogy vegyük figyelembe a közterületről bezúduló vizet is!
  • Viharjelzés esetén célszerű az autót garázsba, vagy fedett helyre vinni, amennyiben ez nem megoldható, kerüljük a fák alatti parkolást!
  • Idejében gondoskodjon a szabadban lévő állatok, mezőgazdasági növényzet szükséges védelméről és a munkagépek fedett helyen történő tárolásáról!

Biztosítók