Öt éven belül átalakul a biztosítási iparág

Öt éven belül átalakul a biztosítási iparág

Öt éven belül teljesen átalakítják a digitális technológiák a biztosítási iparágat – legalábbis erre számít szinte minden biztosítási felsővezető, aki az Accenture felmérésében részt vett. A felhő alapú technológia használata már ma is elterjedt a biztosítók körében, néhány éven belül azonban a mesterséges intelligencia és a blockchain is nagyobb szerephez jut.

Bár a digitalizáció lassan indult be a biztosítási ágazatban, az új versenytársak, kívülről érkező insurtech startup-ok az utóbbi években felgyorsították a folyamatot. Az Accenture felmérésében résztvevő biztosítási felsővezetők öt év múlva egy digitálisan átalakított iparágat vízionálnak. Az inkumbensek számára a legnagyobb kihívást az fogja jelenteni, hogy a digitális szolgáltatások és az iparágra jellemző személyes ügyfélkapcsolat közötti egyensúly megmaradjon. 

A megkérdezett felsővezetők 90%-a azt állítja, hogy koherens, hosszú távú tervvel rendelkeznek a technológiai innovációra. 
A technológián köszönhetően a biztosítók jelentősen csökkentették működési költségeiket, mégsem ez az legfőbb oka a digitális átalakulásnak. A felsővezetők arra számítanak, hogy a technológia növelni tudja versenyképességüket, elsősorban a munkavállalók megtartásának, és az ügyféllojalitás javításával.

Míg ma a felhő alapú technológiák vannak a legnagyobb hatással a biztosítótársaságokra, addig három éven belül azt várják a vezetők, hogy a blockchain és a mesterséges intelligencia lépnek az élvonalba. A mesterséges intelligencia, illetve a gépi tanulás sokat javíthat az ügyfélszolgálaton és az ügyfélélményen, ami a biztosítók számára különösen fontos. Nem véletlen, hogy az ügyfeleket kiszolgáló és a belső használatra szánt blockchain megoldások fejlesztésébe jelentős összegeket kívánnak fektetni a közeljövőben. 

A technológiai befektetések teljes megtérüléséhez a biztosítóknak meg kell oldaniuk a meglévő, régi IT-környezettel való inkompatibilitási problémákat. A felmérésben résztvevők 47%-a mondta azt, hogy ez jelenleg is akadályt jelent a technológiai beruházások értékteremtése előtt. 

A másik fontos akadályt a létszámcsökkenéstől való félelelm jelenti. A megkérdezettek mintegy 90%-a várja azt, hogy a digitális innováció jelentős létszámcsökkenést eredményez az elkövetkező 5 évben az iparágban, minden második válaszadó úgy véli, ez is akadályozza a digitális innovációt. Eközben tízből négy biztosító azt várja, hogy a technológiai innováció segíti a munkavállalók megtartását, növeli elégedettségüket, ezáltal csökkenti a fluktuációt.

Fotó: Pexels

Biztosítók