Nyugdíjkorhatár?Háromnapos munkahetet javasolnak a 40 év felettieknek

Nyugdíjkorhatár?Háromnapos munkahetet javasolnak a 40 év felettieknek

Nem érdemes heti három napnál többet dolgoznia 40 évnél idősebbeknek egy új ausztrál tanulmány szerint. Ez alapján a hosszabb munkahét "kifárasztja" a középkorú dolgozókat, akik így nem dolgoznak olyan hatékonyan, mintha kevesebb feladatuk lenne - idézi az Infostart.hu.

A középkorúak sokkal hatékonyabbak részmunkaidős állásokban, mivel így kognitív képességeik sokkal jobban működnek, mintha heti 40 órát töltenének munkával - ezt állítja egy Ausztráliában kiadott tanulmány. A Melbourne Institute kutatói háromezer férfit és három és félezer nőt teszteltek, miközben munkahelyi szokásaikat is vizsgálták - olvasható a portálon.

Az eredmény az volt, hogy a heti 25 órát dolgozók sokkal hatékonyabbak voltak, mint a többiek. A heti 55 órát dolgozók pedig rosszabb eredményeket produkáltak a gondolkodási folyamatokat vizsgáló tesztek során, mint a munkanélküliek vagy a nyugdíjasok.

Az egyik szerző, Colin McKenzie, a Keio Egyetem professzora megjegyezte: "A legtöbb ország megemeli a nyugdíj korhatárt, azaz több embernek kell majd idősebb korában is dolgoznia. Az értelmi stimuláció a munkaóráktól is függhet, de a munka egyfajta kétélű kard. Egyfelől stimulálhatja az agyat, de a hosszú munkaórák stresszt és fáradságot okoznak, ami károsíthatja a kognitív funkciókat.

A tanulmány szerint a középkorúak és az idősek esetében a rövidebb munkaidő előnyösebben hat az agyi funkciókra.

Az utóbbi években több európai ország döntött úgy, hogy megemeli a nyugdíj korhatárt. Nagy-Britanniában például 68 éves kortól jár majd állami nyugdíj az 1989 után születetteknek, jelenleg pedig 65 évtől lehet nyugdíjba menni. Magyarországon, Németországban, Spanyolországban, Görögországban és Olaszországban is 65 év a korhatár, de utóbbi két országban a nők már hatvanéves kortól jogosultak a juttatásra.

Fotó: Pexels

Biztosítók