Milyen az ivóvíz minősége Magyarországon?

Milyen az ivóvíz minősége Magyarországon?

Magyarországon végzett vizsgálatok alapján a szolgáltatott ivóvíz minősége megfelel az európai átlagnak, ugyanakkor az elosztóhálózatban, különösen az épületek belső vízhálózatában előfordulhatnak olyan anyagok, amelyek a vízminőség romlását okozhatják – olvasható a tudomany.hu oldalon.

Mint minden környezeti tényezőre, úgy az ivóvízre is érvényes a „társadalmilag elfogadható kockázati szint” fogalma, amely a fejlett országokban érvényes konszenzus alapján 10-6. Vagyis azokat a kockázatokat tekintjük elfogadhatónak, amelyek egymillióból legfeljebb egy ember megbetegedését okozzák. A mérési eredményekre és a határértékekkel való összehasonlításra alapozott értékelés mellett az ivóvízminőség fontos jellemzője az elfogadhatóság, vagyis az érzékszervi tulajdonságok: a víz íze, színe, szaga, zavarossága. Hiába felel meg az ivóvíz valamennyi paramétere a jogszabályi előírásnak, ha az ember nem szívesen issza meg.

Az elmúlt évtizedekben elsősorban a vízbázisban megjelenő, geológiai eredetű szennyezők, közülük is az arzén állt az ivóvízminőség-javítás fókuszában. Ez mind az érintett lakosok száma (közel 1,5 millió ember), mind az arzén igazolt, a hólyag-, tüdő- és bőrrák kockázatát növelő hatása miatt indokolt volt. 2019-re több mint 400-ról 16-ra csökkent az érintett települések száma, így a figyelem újabb problémák felé fordulhat. A következő feladatot a vízkezelésből származó kockázatok (különösen a fertőtlenítési melléktermékek) és az elosztóhálózattal összefüggő szennyezések kezelése jelenti.

A gerincvezetékek kezelése az ivóvíz-szolgáltatók feladata. Itt elsősorban a hálózatok elöregedése, az idővel megjelenő lerakódások (vas-, mangán- és vízkőkiválás) és az ezen megtelepedő mikroorganizmusok veszélyeztethetik az ivóvízminőséget. A szolgáltatási pont után (a vízórától) azonban az épület tulajdonosáé ez a felelősség. A másodlagos vízminőségromlás kockázata az épületen belül a legnagyobb: hosszabb a tartózkodási idő, melegebb a víz, és a vékonyabb csövekben nagyobb a térfogat/felület arány, változatosabbak a felhasznált anyagok. Ez mind a mikrobiális kolonizáció, mind az ivóvízzel érintkező anyagokból való kioldódás kockázatát megnöveli. Általános problémát jelenthet az elterjedőben lévő háztartási vízkezelő rendszerek rendszeres karbantartásának az elmaradása is.

A hálózatban bekövetkező másodlagos vízminőségromlás egyik legfontosabb tényezője az ólom, amely az ólomtartalmú szerkezeti anyagokból oldódik ki. Ólomcsöveket jellemzően 1945 előtt építettek be az ivóvízhálózatokba, bár esetenként még az 1945–1975 közötti épületekben is előfordulhat. Ellentétben a vízbázis-eredetű szennyezőkkel, amelyek koncentrációja az egy ivóvízellátó rendszerből ellátott település egészén nagyjából azonos, az ivóvíz ólomtartalma házról házra vagy akár lakásról lakásra változhat. 

Az ivóvíz-eredetű ólombevitel a korábbi, ólmozott benzinből, illetve az ólomtartalmú edénymázakból, festékekből adódó ólomterhelésnél jóval alacsonyabb, de a magzatok, csecsemők, kisgyermekek szellemi fejlődésére gyakorolt káros hatása miatt törekedni kell a minimalizálására. Felnőtteknél a hosszú távú fogyasztás tápanyag-felszívódási zavarokat okozhat. 

A hálózati eredetű nehézfémek, így az ólom bevitele megfelelő fogyasztói szokásokkal minimalizálható. A kioldódás a víz hőmérsékletével és a tartózkodási idővel növekszik. A hideg vizet a fogyasztás előtt kifolyatva még ólomcsövet tartalmazó hálózatokban is sokszor határérték alá csökkenthető az ivóvíz ólomkoncentrációja.

A hálózati vizet utókezelő kisberendezések alkalmasak lehetnek egyes szennyezők eltávolítására (a készülék típusától függően), célzottan ólomeltávolításra engedélyezett termék viszont jelenleg nincs. A bevizsgálásra és engedélyeztetésre vonatkozó kötelezettség a kisberendezésekre is vonatkozik. A házi vízkezelők csak megfelelő karbantartás mellett tudják feladatukat ellátni, a szükséges szűrőcsere vagy fertőtlenítés elmaradása esetén a vízminőség romlását is okozhatják.

A szolgáltatott ivóvíz minősége szempontjából Magyarország megfelel az európai átlagnak, a legtöbb vizsgálandó paraméter esetén 99-100% a megfelelőség. 5%-nál nagyobb kifogás (az összes vizsgált mintára vonatkoztatva) olyan egészségre nem ártalmas ivóvízalkotók esetén tapasztalható, amelyek a hazai felszín alatti ivóvízbázisok hidrogeológiai adottságaiból származnak (ammónium, vas, mangán, nátrium, alacsony keménység).

Az ólom nem speciálisan hazai probléma, az európai nagyvárosok régi városmagjában sok helyen megvannak még az előző századfordulón beépített ólomcsövek. Minél előbb kezdődött meg az ivóvízhálózat kiépítése egy településen, annál nagyobb esély van az ólomcsövek előfordulására. A kockázatokat felismerve, a szabályozás és az ipar európai szinten egyaránt törekszik a teljes körű ólommentesítésre.

 

Címlapfotó: Pexels

Biztosítók