Már rolleresek is köthetnek biztosítást!

Már rolleresek is köthetnek biztosítást!

A Magyar Posta Biztosító Zrt. hello UTAZÓ utasbiztosításának ügyfelei kármentes utazás esetén már az első két évben havidíjmentes prepaid MasterCard kártyára is kérhetik az 50%-os kármentességi bónuszukat. Szintén újdonság, hogy a hello BRINGÁS baleset-, vagyon- és felelősségbiztosítás immár nem csak kerékpárra, de rollerre, sőt ezek elektromos verzióira is köthetők!

A Posta Biztosítóhoz tartozó hello márka insurtech termékei 2018-ban jelentek meg a piacon, a fiatalokat megcélozva. Jelenleg két termékcsalád érhető el: a hello BRINGÁS balesetbiztosítást, vagyonbiztosítást és felelősségbiztosítást, míg a hello UTAZÓ különböző tematikus utasbiztosításokat kínál. Most mindkét termékhez kapcsolódóan bővült a szolgáltatások köre.

Közel egy éves fejlesztést követően, partneri együttműködés keretében került piacra a hello UTAZÓ utasbiztosításhoz kapcsolt prepaid Mastercard kártya. A biztosításkötési folyamatban a biztosító ügyfelei teljesen online igényelhetik a kártyát a biztosító partnerétől, mely postai úton érkezik meg. A kártya az első két évre havidíjmentes, a Posta Biztosító átvállalja az aktiválás és a kártya fenntartásának havidíját. Az aktivált kártya úgy működik, mint bármely MasterCard típusú bankkártya, saját bankszámlaszámmal rendelkezik, így feltölthető utalással vagy másik bankkártyáról is. Belföldön és külföldön egyaránt használható, PayPass-os fizetéssel is. Magyarországon közel 2000 üzlet, webshop és más elfogadóhely kínál akár 3%-os visszatérítést a kártyahasználóknak, de a kedvező devizakonverziós díjaknak köszönhetően külföldi utazások alkalmával is érdemes ezt a kártyát használni a mindennapos költésekhez.

hello Mastercard kártya látványos megjelenése, álló formátuma és az ügyfél adatok hátoldalon való szerepeltetése formabontó, elegáns megoldás, egy fiatalos digitális márka igazán ízléses lenyomata.

Amennyiben az utasbiztosítással fedezett utazás kármentesen zajlik, az utazási kupon vagy jótékony felajánlás mellett most már erre a kártyára is kérhetik a hello UTAZÓ ügyfelek kármentességi bónuszukat. Ennek igénylésére a hazaérkezés utáni 9. munkanaptól egy évig van lehetőség a honlapon vagy a hello2U applikáción keresztül. A bónusz mértéke kártyára történő utalás esetén a biztosítási díj 50%-ának megfelelő összeg.


A kártya kibocsátását a Posta Biztosító partnere a Peak Prometheus platformon keresztül biztosítja. Kezelőfelületként a hello arculati elemeit hordozó internetbanki felület és a Peakwallet mobilapp szolgál, ahol ellenőrizhető az egyenleg, a számlatörténet, pár kattintással elvégezhető a kártya aktiválása, blokkolása, letiltása és még számtalan további funkció található benne.

Már rolleresek is köthetnek biztosítást!

Szintén újdonság, hogy a hello BRINGÁS vagyon-, baleset- és felelősségbiztosítások a kerékpárok és a legfeljebb 300W teljesítményű elektromos kerékpárok mellett már rollerekre és elektromos rollerekre is megköthetők. Mindhárom biztosítás esetén három különböző fedezeti szintű csomag: start, optimum és prémium közül lehet választani.

Biztosítók