Közlekedési balesetek: több mint tizedével csökkentek a halálos balesetek

Közlekedési balesetek: több mint tizedével csökkentek a halálos balesetek

Több mint tizedével csökkent a halálos kimenetelű balesetek száma az idei első félévben, a balesetekben megsérültek száma azonban stagnált. A legtöbb baleset a járművezetők hibájából történt, a halálos balesetek legfőbb oka pedig a nem megfelelő sebesség alkalmazása volt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből.

2019 I. negyedévében összesen 3063 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt a hazai közutakon, ez 1,1%-kal több, mint egy évvel korábban. Az összes baleset közül továbbra is a könnyű sérüléssel járók domináltak, részesedésük 69, a súlyos sérüléssel járóké 27, a halálos baleseteké 3,2% volt. 

A súlyos sérüléssel járó balesetek száma 2,4%, a könnyebb sérülésekkel járóké 1,2%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. 2019 I. negyedévében 98 halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt, 12%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. 

2019 I. negyedévében a járművezetők 2850 alkalommal okoztak balesetet, ez az előző év azonos időszakához képest 2,4%-kal növekedett. A személysérüléses közúti közlekedési balesetek 93%-a a járművezetők hibájából történt. 

A járművezetők hibájából az első negyedévben 7,4%-kal kevesebb halálos kimenetelű baleset történt, mint tavaly. A halállal végződő balesetek közel felét a sebesség nem megfelelő alkalmazása okozta. Ezen belül a vezető ok a relatív gyorshajtás (a sebesség nem megfelelő megválasztása a körülményekhez, valamint az útviszonyokhoz képest) volt. Az irányváltás, haladás és bekanyarodás szabályainak be nem tartása a halálos kimenetelű balesetek 22, az elsőbbség meg nem adása a 13%-áért volt felelős. 

Folyamatosan csökken az ittasan okozott balesetek száma 

Az idei év első negyedévében ittas állapotban 234 balesetet okoztak, ami 2,1%-kal kevesebb volt, mint az előző év azonos időszakában. Ezek közel
kétharmadát személygépkocsi-vezetők, ötödét kerékpárosok okozták. A kerékpárosok – a forgalomban történő részvételükhöz képest – jóval nagyobb arányban járultak a balesetek kialakulásához ittasan, mint a személygépkocsi-vezetők. 

Hetedével csökkent a balesetek száma az autópályákon

A balesetek kétharmada lakott területen belül történt 2019 I. negyedévében. Az autópályákon 14%-kal kevesebb baleset volt, mint egy évvel korábban. A legkevesebb (11) baleset az M7-esen, a legtöbb az M1-esen és az M5-ösön történt (16–16). Száz kilométer autópályára vetítve átlagosan valamivel több mint 6 baleset jutott. Összehasonlításképpen ez a szám az M0-as autóúton közel 20 volt az első negyedévben.

A legtöbb, 1000 kilométer útra vetített baleset Budapesten (134,5), a legkevesebb (7,2) Tolna megyében volt. A megyék közül az első három helyen Komárom-Esztergom (23,6), Pest (18) és Fejér megye (17) áll. 

Stagnált a balesetekben megsérültek száma 

2018. I. negyedévéhez képest a sérültek száma összességében nem változott, ezen belül a meghaltak száma 3,2%-kal csökkent. A balesetekben:

  • 119 ember vesztette életét,
  • 953 fő súlyos,
  • 3004 személy pedig könnyű sérülést szenvedett.

A sérültek és a meghaltak egytizede gyermekkorú volt: 242 gyermek könnyen, 35 súlyosan sérült, egy gyermek pedig életét vesztette. Mind az elhunytak, mind a sérültek száma jelentősen nőtt azokban a balesetekben, ahol gyerekek is megsérültek. 

Címlapfotó: Pixabay

Biztosítók