Közelgő nyári erdőtüzek: már az EU is készül rájuk

Közelgő nyári erdőtüzek: már az EU is készül rájuk

A közelgő nyár erdőtüzeinek kockázataira való felkészülés jegyében az Európai Bizottság – a természeti katasztrófák kezelését célzó új rescEU rendszer keretében – elindította a tűzoltó légi járművekből álló első flottáját. A kezdeti átmeneti időszakban hét tűzoltó repülőgép és hat helikopter alkotja majd a rescEU flottát, és az EB a részt vevő országokkal együttműködve további eszközök hozzáadásán dolgozik.

„Európaiként mindannyiunkat megrázott, amikor az elmúlt években sok ember vesztette életét Portugáliától Görögországig az erdőtüzekben. Az európai szolidaritásnak a polgárok védelméről és egymás segítéséről kell szólnia a nehéz időkben. A rescEU gyakorlati megoldásokat kínál, és határozottan működésbe hozza az európai szolidaritást.” – mondta Jean-Claude Juncker elnök.

Tűzvédelmi képességek 

Már öt uniós tagállam, ahol az elmúlt években gyakran fordultak elő erdőtüzek, bocsátotta repülőgépeit és helikoptereit a 2019-es rescEU átmeneti flotta rendelkezésére. Az induló eszközök a következők: 2 repülőgép Horvátországból, 1 repülőgép Franciaországból, 2 repülőgép Olaszországból, 2 repülőgép Spanyolországból és 6 helikopter Svédországból.

A következő erdőtüzekre vonatkozó előkészítő és nyomon követési intézkedések

A rescEU flotta létrehozása mellett az Európai Bizottság megerősíti a nyomon követési és koordinációs képességeit az erdőtüzek által érintett időszakra való felkészülés jegyében.

  • Az EU Veszélyhelyzet-reagálási Koordinációs Központját (ERCC), amely a nap 24 órájában és a hét minden napján rendelkezésre áll, egy tagállami szakértőkből álló, erdőtüzekre szakosodott támogató csapattal fogják bővíteni nyáron.
  • Az ERCC a nyár folyamán rendszeres videokonferenciákat fog szervezni a tagállamokkal annak érdekében, hogy megossza az információkat az Európa-szerte előforduló tűzveszélyről.
  • Az EU Kopernikusz műholdas rendszerét fogják használni az erdőtüzek okozta vészhelyzetek feltérképezésére.
  • Minden uniós tagállam és a partnerországok is részt vettek az erdőtüzekkel kapcsolatos éves találkozón Brüsszelben, a következő erdőtüzekkel érintett időszakra történő felkészülés jegyében.
  • Az elmúlt hónapokban több erdőtüzekkel kapcsolatos terepgyakorlatot is tartottak. Ide tartoznak a MODEX polgári védelmi és erdőtüzekkel kapcsolatos terepgyakorlatok, amelyeken különböző uniós tagállamokból szakértők és mentőcsapatok vettek részt a horvátországi Cres szigetén 2019. április 7. és 10. között. További gyakorlatokat tartottak a horvátországi Splitben és a franciaországi Aix-en-Provence-ban is.

A hosszú távú cél a további kapacitásokkal és eszközökkel történő bővítés, és egy jelentősebb rescEU tartalék kiépítése. Az elmúlt években Európa súlyos természeti és ember okozta katasztrófák tanúja volt: erdőtüzek, árvizek, viharok és földrengések, amelyekben emberéletek vesztek oda – 2018-ban több mint 100 ember vesztette életét. A szükséghelyzetben lévő polgárok jobb védelme érdekében a rescEU mostantól megerősíti a társadalmainkat sújtó katasztrófák megelőzésére, az azokra való felkészülésre és reagálásra irányuló uniós kollektív képességet.

Fotó: Pexels

Biztosítók