K&H: a fiatalok körében is egyre fontosabb az öngondoskodás

K&H: a fiatalok körében is egyre fontosabb az öngondoskodás

Úgy tűnik, a fiatal korosztály egyre jobban érdeklődik a nyugdíjmegtakarítások iránt - így összegezhetők a K&H Biztosító nyugdíjkalkulátorának részeredményei. Két és fél hónap alatt 30 ezren használták a nyugdíjkalkulátort, 50 százalékuk pedig a 25-44 éves korosztályból került ki. A fiatalok egy része szabályosan ledöbbent azon, hogy ha 30 évesen havi 6 ezer forintot áldoz az állami támogatással - adókedvezménnyel - igénybe vehető nyugdíjbiztosításra, az akár több mint 5 millió forint felhalmozását jelentheti idős korukra.

Közel 30 ezren használták két és fél hónap alatt a K&H Biztosító nyugdíjkalkulátorát, amely becslést ad arra, hogy az érintettek a jelenlegi szabályok és kilátások szerint mekkora nyugdíjra számíthatnak alapesetben és mennyivel tudnák kiegészíteni a jövedelmüket egy nyugdíjmegtakarítás segítségével. 

A fele fiatal

A részeredmények szerint május végétől augusztus közepéig a kalkulálók majdnem 30 százalékát adta a 25-34 éves korosztály. A felhasználók 20 százaléka a 35-44 évesek táborából került ki, míg a 45-54 és az 55-64 évesek aránya 15-15 százalékot tett ki. Székely Pálma, a K&H Biztosító életbiztosításokért és saját értékesítési csatornákért felelős vezetője az adatokat kommentálva azt mondta: “Egyértelműen látszik, hogy a fiatalabb korosztály nyitott az öngondoskodásra. Látják, hogy a demográfiai folyamatok, ezen belül az egyre magasabb átlagéletkor és az így öregedő társadalom miatt foglalkozniuk kell a nyugdíjkérdéssel.” Hozzátette: “Az ötvenes éveikben járók esetében már évek óta megfigyelhető, hogy a nyugdíjkorhatár közeledte miatt fontosnak tartják az öngondoskodást. A mostani eredmények pedig azért biztatóak, mert a fiatalok is sokkal érdeklődőbbek lettek a korábbi helyzethez képest.”

A nyugdíjkalkulátor látogatóinak életkora összhangban van a nyugdíjbiztosítások iránti kereslettel, hiszen a 2019 után szerződött ügyfelek közel egynegyede 35 év alatti. A fiatalabb korosztály növekvő érdeklődését mutatja, hogy az év első 8 hónapjában kötött nyugdíjbiztosítások 44 százalékát az elmúlt két és fél hónapban kötötték, melynek során minden ötödik szerződő 35 évnél fiatalabb volt.

Nyugdíjjövő számokban - mit jelent az állami támogatás? 

Persze a fiatalok mellett a többi korosztály is rákapcsolt, ez pedig abból látható, hogy a K&H Biztosító termékkínálatában 2014 óta szereplő nyugdíjbiztosítások 40 százalékát 2019. január 1 –je óta kötötték az érintettek. Tehát jelentősen nőtt a konstrukció iránti igény. Ebben pedig fontos szerepet játszik az öngondoskodásra való nyitottság mellett, hogy a nyugdíjbiztosításokhoz állami támogatás jár, ami évente 20 százalékos, maximum 130 ezer forintos adókedvezményt jelent a gyakorlatban. 

A K&H Biztosító szakembere azt is elmondta: “Minden korosztály tagjai között vannak, akik meglepődnek azon, hogy egy kis összegű havi rendszeres megtakarítással mekkora összeget lehet felhalmozni hosszabb távon. Különösen igaz ez a fiatalokra.” A K&H nyugdíjkalkulátorának adatai szerint, aki most 30 éves és havi 6 ezer forinttal elindít egy nyugdíjbiztosítást, az a nyugdíjkorhatár eléréséig akár több mint 5 millió forintot jelenthet számára. 

Biztosítók