Gigantikussá nőtt a parkoló-biznisz Ferihegy környékén

Gigantikussá nőtt a parkoló-biznisz Ferihegy környékén

Lassan mint égen a csillag, annyi az autóparkoló Budapest egyetlen nemzetközi repülőterének körzetében. Örömhír ez a telektulajdonosoknak és az utazóknak is, de leginkább az előbbieknek, akik kisebb logisztikai cégek elől veszik el így a terjeszkedési lehetőséget.

Az ember lefekszik csütörtökön és pénteken arra ébred, hogy már megint nyílt egy parkoló a Liszt Ferenc repülőtér körzetében. Aztán lefekszik pénteken és szombat reggel megint egy. Csak kis túlzás ez, aki vette a fáradtságot és rendszeresen végigjárta a környéket láthatta: a vecsési oldalon, az Aerozone logisztikai bázis mögött és mellett folyton földmunkagépek dolgoztak és még dolgoznak mostanában is. Gyalulnak, majd jön a murvaszállító dömper és az úthenger és már ki is lehet tenni a táblát: "Reptéri parkoló, megnyitottunk". 

Gigantikussá nőtt a parkoló-biznisz Ferihegy környékén


Jelenleg több mint 20 fapados parkoló igyekszik profitot termelni, áraik 5800-9000 forint között mozognak egy nyolcnapos időszakra. Van egy-két VIP parkoló, ott 11-13 ezer forintot kérnek. Mindenütt vállalják, hogy - külön díjért - elviszik az utast a terminálokhoz. Többen üzemeltetnek fedett parkolókat és teremgarázst is, ott azonos időszakra 11-13 ezer forintot kell fizetni, a VIP helyekért 16 ezret. A Budapest Airport 9-11 ezer forintos tarifával dolgozik, igaz, ezek a parkolók csak 250-900 méterre vannak a termináloktól. 


Az Üllői út végén, az egykori szovjet laktanya felén, vele szemben és mellette először pár logisztikai raktárat húztak fel külföldi beruházók, de nem minden telket építettek be. Ezekre csaptak le élelmes vállalkozók, s az ingatlanok kb. felén adtak helyet a növekvő kereslet miatt megszaporodott autóáradatnak.

Címlapfotó: Pixabay

Biztosítók