Ezért drágult tavaly a CASCO

Ezért drágult tavaly a CASCO

A Netrisk.hu adatai szerint 2018-ban 93 200 forint volt a megkötött teljes körű casco biztosítások éves átlagdíja, ami tíz százalékkal magasabb az előző évi 84 400 forintos értéknél. Az emelkedés egyrészt a növekvő gépjárműforgalom miatt megugró kárgyakoriságnak, másrészt a helyreállítási költségek folyamatos emelkedésének a következménye.

A biztosításközvetítő cég értékesítési csatornáinak (partneri, online és call centeres értékesítések) összegző adatai szerint a már meglévő casco-szerződéseiket lecserélő, úgynevezett évfordulós váltók átlagosan 72 ezer forintért találtak maguknak új szerződést, miközben – a jellemzően az autó megvásárlásakor – megkötött új szerződések átlagára 100 ezer forint felett alakult: használt autók esetén 107 ezer, míg új autók esetén 101 600 forint volt az átlagos éves díj. Ennek oka a gépjárműpark eltérő összetétele illetve az, hogy az évfordulós váltók jellemzően több kármentes évvel rendelkeznek, és többségük a váltással eleve a kedvezőbb díj elérésre törekszik.

„A díjak növekedésében egyrészt szerepet játszik, hogy az ügyfelek egyre nagyobb hányada választ casco-biztosításához további kiegészítő biztosítási fedezetet, másrészt a gépjárműpiac fokozatos élénkülése miatt a tavaly kötött casco-szerződéseknek már 28 százalékát kötötték kétéves vagy annál is fiatalabb autóra. Ezen autók helyreállítási költsége meghaladja a idősebb járművekét a korszerűbb műszaki megoldásaik és fejlettebb szériafelszereltségeik miatt ” – mutat rá Sebestyén László, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója.

Negyven százaléknyian kiegészítő fedezetet is választanak a casco szerződéshez

Évről évre nő azok aránya, akik tudatos ügyfélként különféle kiegészítő biztosításokkal erősítik meg a casco-biztosításuk által kínált védelmet, tavaly már tízből négy szerződő is így járt el. A leggyakoribb ilyen fedezet az asszisztencia szolgáltatás (43%), az üvegkárok önrészbiztosítása (36%), valamint a járműben helyet foglalók élet- vagy balesetbiztosítása (11%).

Az ügyfelek növekvő tudatossága az önrészben is megmutatkozik: a szerződők több mint fele (54%) a kár esetén számára legkedvezőbb, 10 százalék, de minimum 50 ezer forintos lehetőséget választja. További 35 százalék él a 10 százalék/100 ezer forintos önrészt előíró konstrukcióval. Ezek ugyan némileg drágább biztosítások, mint például a 20 százalékos verziók, de komolyabb kár esetén az ügyfelekre csupán fele akkora anyagi terhet rónak az alacsonyabb önrészarány miatt.

„Miközben azt látjuk, hogy a cascót megkötő ügyfelek tudatossága folyamatosan javul, az ilyen védelemmel nem rendelkező autók aránya a teljes állományhoz viszonyítva továbbra is 80 százalék körül mozog. Az ő tudatosságuk erősítésében fontos szerepet játszhatnak a Magyar Nemzeti Bank versenyképességi programjában szereplő, a casco-biztosításokra vonatkozó adócsökkentési elképzelések” – hangsúlyozta Sebestyén László.

A többség egyösszegben és átutalással fizet

Az elérhető díjkedvezmények hatására a nagyobb egyszeri kiadás ellenére is egyre többen választják az egy összegű éves díjfizetést: a szerződők 51 százaléka döntött így 2018-ban. Ezt követi a negyedéves díjfizetés (32%), megelőzve a féléves és havi gyakoriságot (9, illetve 8%) Jelentősen, 61-ről 67 százalékra emelkedett egy év alatt azok aránya, akik átutalással rendezik a díjaikat, a csekkes fizetés eközben 26-ról 22 százalékra esett vissza.

Fotó: Pixabay

Biztosítók