Állandó sebességmérőt telepített a Magyar Közút - a rendőrség rá is repül

Állandó sebességmérőt telepített a Magyar Közút - a rendőrség rá is repül

Állandó sebességmérőt telepített a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a 83-as főút Győrszemere és Győr-Ménfőcsanak közötti szakaszán, a 63-as kilométerszelvényénél található kanyarban, amely veszélyes útszakasznak bizonyult.

A kérdéses szakaszon a Magyar Közút már korábban számos forgalomtechnikai beavatkozást hajtott végre. Többek között 60 kilométer/órás sebességkorlátozást és előzési tilalmat vezetett be, továbbá a közlekedők figyelmét veszélyt jelző tábla kihelyezésével is felhívták - írják a közleményben.

Valamennyi táblánál sárga kiemelt hátteret alkalmaztak, illetve sárga keresztirányú lassító burkolati jeleket festettek fel a szakemberek, valamint az iránytáblákat bővítették és a szalagkorlátot mind a két oldalon azonos hosszra bővítették.

Nemrég a sárga keresztirányú burkolati jeleket akusztikus burkolati jellé alakították át. A négyzet alakú iránytáblák számát bővítették, így forgalmi irányonként további egymás fölött elhelyezett táblákat telepítettek. A közvilágítás nélküli útszakaszon a fényerősséget érzékelő LED-es, állandó jellegű sebességmérésre alkalmas berendezést helyeztek ki, melyre mindkét forgalmi irányban "Közúti ellenőrzés, Traffic Control" táblák figyelmeztetnek.

A rendőrség a következő időszakban fokozott ellenőrzést tart majd a helyszínen.

A cég bízik abban, hogy ezek hatására kevesebb lesz a baleset.

Fotó: Pexels

Biztosítók