A biztosítót is tájékoztatni kell a vállalkozási tevékenység szüneteltetéséről

A biztosítót is tájékoztatni kell a vállalkozási tevékenység szüneteltetéséről

Nem csupán 1,1 millió gépjárműtulajdonosnak, hanem több tízezer vállalkozás számára is ezekben a hetekben jött el az ideje, hogy az évforduló előtt felülvizsgálják biztosításaikat, és adott esetben biztosítóváltás mellett döntsenek. A vállalati vagyon- és felelősségbiztosítások felülvizsgálata évfordulótól függetlenül is indokolt lehet, amennyiben a koronavírus miatt az adott vállalkozás – akár átmeneti időre – szünetelteti működését vagy más irányú tevékenységbe kezd - figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Az MNB adatai szerint az első félév végére 185 ezer vállalati vagyonbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, négy százalékkal többet, mint 12 hónappal korábban. E biztosítások közül 131 ezret kötöttek kis- és középvállalkozások (KKV-k). Hagyományosan ezen biztosítások közül sokat még mindig naptári évfordulóval kötöttek, ezeket legkésőbb az évfordulót megelőző 30. napon, tehát december 1-jéig lehet felmondani. A következő két hétben tehát kiemelt időszak lesz a biztosítási alkuszoknak, akiknek szakértelmére a vállalati vagyon- és felelősségbiztosítások egyedi, nehezen standardizálható, sokféle kockázat fedezetét érintő összeállításában, valamint az ezekre vonatkozó biztosítói ajánlatok versenyeztetésében nélkülözhetetlen szerep jut.

A vállalati biztosítások darabszáma az elmúlt években a gazdaság bővülését követve folyamatosan nőtt – a tavalyi évben az építőipar bővülése nyomta rá leginkább bélyegét erre a szegmensre. Az egy szerződésre eső díjak azonban három év alatt jelentősen, több mint harminc százalékkal estek. Ennek oka egyrészt a digitalizáció miatt csökkenő adminisztratív költségek visszaesése, másrészt egyre több biztosító kínál folyamatosan szélesedő szolgáltatásokat, ami jelentősen felerősítette a piaci versenyt. Bár a vállalati biztosításokat mindig célszerű az egyedi kockázatokat mérlegelve megkötni, egyes biztosítók standardizált, kedvezményes árazású csomagbiztosításokat is kidolgoztak KKV-k számára, ilyen érintett vállalkozások például a borászatok, pékségek, trafikok, fodrászatok és kozmetikák is.

A koronavírus miatt megváltoztatott tevékenységet is jelenteni kell a biztosító felé

Számos vállalkozás kényszerült a koronavírus első és második hullámában szüneteltetni vagy megváltoztatni a tevékenységét. Fontos, hogy erről a változtatásról biztosítójukat is mielőbb tájékoztassák.

Különösen a megváltozott tevékenység okozhat problémát kár esetén – magyarázza Molnár László, a FBAMSZ elnökségi tagja. – Ha például egy szálláshely-szolgáltatással foglalkozó vállalkozás házhoz szállított ételek készítésével kezd el foglalkozni, és a megváltozott tevékenységgel kapcsolatba hozható tűzeset történik, annak térítését a biztosító megtagadhatja. A kockázatok aránya eltolódik akkor is, ha egy üzem átmenetileg szünetelteti tevékenységét. A működéssel kapcsolatos károk kockázata csökken, ezzel párhuzamosan azonban elhúzódhat a telephelyen történt kár észlelése, és megnő például a vandalizmus és a betörés kockázata is. Szükségszerű tehát, hogy a változásnak megfelelően a biztosítási fedezetek is megfelelően módosuljanak.”

Vállalkozásoknál évente szükséges a biztosítási csomag felülvizsgálata

Akár biztosítóváltás lesz az eredménye, akár nem, a vállalati vagyon- és felelősségbiztosításokat célszerű minden évforduló előtt felülvizsgálni.

  • Egyrészt a tapasztalatok szerint a legtöbb vállalkozásnak lehetősége nyílik csökkenteni biztosítási költségeit akár úgy is, hogy a megspórolt összeg egy részét arra fordítja, hogy a korábban nem fedezett kockázatokra kötött biztosításokkal optimalizálja eddigi biztosítási csomagját.
  • Másrészt a vállalkozások többsége dinamikusan változik akár egy év alatt is: növekszik a dolgozói létszám, új eszközök beszerzése történik. Ilyenkor aktualizálni kell az ingó értékek körét és ellenőrizni kell a tényleges tevékenységgel összefüggő felelősségbiztosítási kört is – a vállalkozói felelősségbiztosítások egy részét bizonyos tevékenységeknél ma már kötelező megkötni.
  • Ezzel egyidejűleg az ingatlanok újraépítési értékét is aktualizálni kell, egy egyszerű indexálás jelenleg nem feltétlenül követi az építési költségek jelentős emelkedését.

Biztosítók