25 ezer új lakást hozhat a kibővített CSOK

25 ezer új lakást hozhat a kibővített CSOK

A hétvégén bejelentett családvédelmi intézkedések miatt az ÉVOSZ elnöke arra számít, hogy az idei évtől jelentősen megugrik a lakásfelújítások száma - olvasható az infostart.hu-n.

3 347 milliárd forintot teljesített 2018-ban az építőipar, minden alágazatban – a lakás-, az út- és vasútépítésnél, továbbá az ipari épület létesítésénél is – növekedés volt – mondta Koji László.

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke hozzátette: az ágazat nemzetgazdasági súlya nőtt, ahogy a GDP-hez, foglalkoztathatósághoz való hozzájárulása is; így a kormányzat is nagyobb figyelmet szentel a szakmának.

A kormányzat nemcsak jogalkotó, hanem a legnagyobb megrendelőnk is – emelte ki a szakértő. A tavalyi évben az állami és önkormányzati megbízások az ágazat bevételeinek 60 százalékát jelentették. Koji László arra számít, hogy ez a szám a következő 3-4 évben 50-55 százalék körül lesz.

2019-2021-ben az építőipar biztos, hogy csúcsra lesz járatva – fogalmazott. A családi otthonteremtési kedvezmény kibővítésétől az ÉVOSZ elnöke azt várja, hogy körülbelül 25-26 ezerrel több új lakás készül majd el 2020-ban, és lényegesen többet tudnak felújítani, mint az elmúlt években.

Fotó: Pexels

Biztosítók