2021-re teljesen autonóm járművek közlekedhetnek a szigetországban

2021-re teljesen autonóm járművek közlekedhetnek a szigetországban

A brit kormányzat biztonságosabbá és átláthatóbbá szeretné tenni a vezető nélküli járművek tesztelését, amit a kísérletezésben résztvevő biztosítók is üdvözöltek. Az új iránymutatásokkal nem elrettenteni szeretné a kormány az autonóm járműfejlesztőket az Egyesült Királyságból, sőt, kifejezetten csábítani szeretné a beruházásokat az országba.

A brit kormánytisztviselők már korábban kijelentették, hogy a szigetországot a vezető nélküli technológia melegágyává szeretnék tenni, miután az iparág 2035-re várhatóan 52 milliárd fontot fog érni. Az új intézkedésekkel is ezt a pozíciót szeretné bebetonozni a kormány. A brit Közlekedési Minisztérium (DfT) bejelentette, hogy egy olyan új folyamatot fognak kidolgozni, ami támogatja az autonóm járművek korszerű tesztelését, szigorúbb biztonsági előírások mellett. 

A korábbi, 2015-ben megalkotott törvényt azt mondta ki, hogy csak úgy lehet kísérleteket folytatni, ha a volán mögött egy vezető is ül, aki bármikor átveheti az irányítást a jármű felett. Az új törvényjavaslat fejlettebb, távolból irányított teszteléseket is megenged, amennyiben azok biztonságosak és a felelősség tisztázott. Minden kísérleteket végző cégtől elvárják azonban, hogy közzé tegye a biztonsági információkat és a kísérleti eredményekről szóló jelentéseket, továbbá kockázatértékeléseket is végezniük kell, amiről az illetékes hatóságokat is tájékoztatniuk kell. 

A kormány várakozásai szerint az új szabályok közelebb hozzák az országot ahhoz, hogy 2021-ra teljesen autonóm járművek közlekedhessenek az utakon. Az Egyesült Királyságban jogalkotói szinten már hosszú ideje foglalkoznak az autonóm járművek szabályozásával. Külön törvényt hoztak létre a polgári jogi felelősségi kérdésekre vonatkozóan: az automatizált és elektromos járművekre vonatkozó törvény szabályozza a felelősségi kérdéseket

Fotó: Pixabay

Biztosítók